2011. október 6., csütörtök

Egy lépés...

Sok olyan helyzet van az ember életében, amikor fontos döntést kell hoznia. Dönteni nem mindig könnyű. Legjobban talán az aggaszt minket ilyenkor, hogy vajon a jó döntést hozzuk-e meg. Szerintem nincs rossz döntés, mert mindig az a jó, ahogyan döntünk, különösen akkor, ha ilyenkor a szívünkre hallgatunk. Életem legjobb döntését hoztam akkor, amikor munkát váltottam, pontosabban, akkor, amikor hallgattam a belső hangomra, ami egészen a hivatásomig vezetett. A mai napig nem bántam még, hogy így tettem és most sem döntenék másképp. A történetet sosem mondtam még el így, ennyire részletesen és összeszedetten, mint ahogyan most tettem. Remélem, hogy a saját kis életem példa és segítség lehet azok számára, akik hasonló lépés előtt állnak. A legfontosabb, hinni magunkban. Hinni abban, hogy képesek vagyunk valóra váltani azt, amit megálmodtunk. Hinni abban, hogy a boldogság bennünk lakozik, csak olykor rejtve marad a kényszerű élethelyzetek szomorkás beletörődöttsége mögött. Ahogy a gyémánt sem fénylik, ha sárba süllyed, de ha kiemeljük onnan és engedjük átsütni rajta a napfényt, szikrázóan csillogva világít.

A döntés nekem sem volt annak idején könnyű, hosszú út vezetett idáig, és sokaknak tartozom köszönettel azért, hogy ma az Utamat járhatom. Nem lehetek elég hálás a szüleimnek, akik támogattak és mellettem álltak, a testvéremnek, aki büszkén viszi mindig a jóhíremet, a barátaimnak és a családomnak, akik hittek bennem, a tanítóimnak és az előttem járóknak, akiktől a tudást kaptam és a tanítványaimnak, akiktől nap, mint nap én is rengeteget tanulok.

Minden kezdet nehéz, a folytatás sem feltétlenül könnyű...de mindenképpen boldogabb. Nekem a jógával az élet szebb és teljesebb lett. Let's PLAY yoga! Játsszunk, örüljünk, szeressünk, éljünk, mert az élet a legizgalmasabb és legszebb társasjáték.

És akkor a videó itt :)


http://www.youtube.com/watch?v=l6ZLQsQF0p0

Ha fent vagy a facebook-on, akkor ezen a linken is meg tudod nézni:

Ha van hasonló történeted, oszd meg velem, velünk, hogy inspirálhassuk egymást.

2 megjegyzés:

  1. Szia Orsi!
    Nagyon jó volt hallgatni Téged...inspiratív, elgondolkodtató. Az érdekelne, hogy mennyi időbe telt meghozni a döntést és hogy hogyan élted meg ezt az időszakot. Végig érezted, hogy ez a Te utad, és sosem féltél attól, hogy az az ideális kép, amit az ember ösztönösen az "ismeretlen" köré rajzol, idővel szétfoszlik és ez is csak egy munka lesz, tele nehézségekkel,hétköznapokkal?

    VálaszTörlés
  2. Szia Judit!
    Köszönöm a kedves szavaidat. Hosszú és sok türelmet kívánó évig tartott az a folyamat, amíg egészen határozottan azt kezdtem érezni, hogy a jóga az én utam. Az első években csak azt éreztem, hogy nem vagyok a helyemen, és keresni kezdtem, mi jelenthetné a kiteljesedést. 3-4 évig tartott, mire letisztult bennem, mik azok a dolgok, amik örömet okoznak, amiket szívesen csinálok, és ezekből állt aztán össze a kép...vagyis a jóga. Az is segített, hogy a jóga gyakorlásával önmagamat is kezdtem jobban megismerni és a világ, az élet, a prioritások is átértékelődtek. Érzékenyebbé váltam azokra a jelekre, amiket az Élet...a Sors egyre gyakrabban szórt elém. Persze, hogy az útkeresés sok vívódással is együttjár, ez a természetünkből fakad. A biztosat nehéz a bizonytalanra cserélni. És előre az ember nem tudhatja, hogy a bizonytalan biztossá válik-e. De hinni, bízni kell magunkban. Hogy mi az ideális kép, azt ma sem tudom. Azt tudtam csak, hogy mi nem az, és azt, hogy ezen változtatni szeretnék. A félelem az ember legalattomosabb ellensége, mert megakadályoz abban, hogy ezernyi csodát megéljünk, akkor, amikor valamit a félelem miatt nem teszünk meg. Mi, magyarok jellemzően elég röghöz kötöttek vagyunk. Amierikában talán az egyik legerősebb élményem az volt, hogy ott az emberek mennyire könnyedén váltanak munkahelyet vagy lakhelyet, ha éppen úgy hozza az Élet. Mi nehezen lépünk. Pedig mi bajunk lehet...legfeljebb visszatérünk ahhoz, amit már jól tudtunk és keresünk tovább. Kár lenne azokért az élményekért, amiket kihyagyunk, mert nem merünk lépni. A kisgyerek sosem tanulna meg járni, ha nem merné megtenni az első lépéseket...de szerencsére nagyon bátran próbálgatják a kis lábaikat. Drága Judit! Legyél magadhoz türelmes és őszínte. Ami az utunkba kerül...az az út. Éld meg a vívódás, a felmerülő kérdések és kételyek szépségét is. Ezek által is feljődünk és épülünk, mert az Út maga a Cél...:)

    VálaszTörlés