A Nyest, a Kalapos Vargánya és az erdei Út története – 3. rész

“...A fuvallat tejfehér ködöt vont az erdõ és az egész környék köré, betakarta a növényeket, az ágaskodó fákat, elrejtette az erdei utakat. Az állatok napokig semmit nem láttak, tapogatózva keresték használati tárgyaikat és hangosan kiáltozva tartották egymással a kapcsolatot. Furcsa érzés volt ez, mintha mindnyájan elvesztették volna a látásukat. Nem is igen csináltak semmit, bezárkóztak a házaikba és csendben üldögéltek, tettek-vettek, halkan beszélgettek egymással.

Néhány nap múlva felszállt a köd, és szikrázó napsütés aranyozta be a fák koronáit. A fuvallat, amilyen hirtelen jött, olyan hirtelen tova szállt, magával húzva a ködöt és még valamit. A tündért. Csakhogy ezt akkor még senki nem vette észre. Az erdõ közelében régóta nem jártak, így aztán nem is tûnt fel senkinek, hogy a tündér már nem énekel.”

Napi bölcsesség

‎"Nem keresünk. Elfogadunk. És akkor az élet sokkal intenzívebb és ragyogóbb lesz, mert megértjük, hogy minden lépésünk, az élet minden pillanatában, nagyobb jelentőségű, mint mi magunk. Megértjük, hogy valahol az időben és a térben van válasz erre a kérdésre. Megértjük, hogy van oka annak, hogy itt vagyunk és ez elég. ...És egészen átadjuk magunkat minden pillanatnak, tudván, hogy mindig van egy Kéz, amely vezet minket: rajtunk áll, hogy elfogadjuk-e, vagy nem." (Paulo Coelho)

A Nyest, a Kalapos Vargánya és az erdei Út története - 2. rész

“...Akkoriban még nem így nézett ki ez az útelágazás. Az ösvény, aminek az elején ülünk, nem létezett. Hosszú-hosszú évek során taposták ki a mázsás súlyokat cipelõ lábak nyomai. Ebbe az irányba kevesen indultak el, de aki végre rászánta magát, sosem bánta meg. A kívülrõl sötétnek tûnõ erdõ mindenkiben félelmet keltett. Pedig aki bement, olyan csodát látott, amirõl talán álmodni sem mert.

Joga & Ski Camp 2011 - Puy Saint-Vincent, Franciaország

Szeretnék Nektek egy különleges és nagyon-nagyon jó sí/board programot ajánlani :)

Egy itthon még egyedülálló kezdeményezéssel szeretném az idei téli síszezont egy kicsit különlegesebbé tenni a Naturelle csapatával közös szervezésben.

Miért is fosszuk meg magunkat a jóga gyakorlásának örömétől akkor, amikor éppen távol vagyunk az otthontól, például azért, mert síelni mentünk… J

De nemcsak ez motoszkált a fejünkben akkor, amikor a Sí és Jóga ötlete megszületett, hanem a jóga gyakorlati hasznos oldala is, amivel rengeteget tud segíteni nekünk abban, hogy a síelésünk /boardozásunk még nagyobb élmény legyen, és nem utolsó sorban abban, hogy jelentősen csökkentsük a sérülésveszélyt.

A Nyest, a Kalapos Vargánya és az erdei Út története - 1.rész (mese az Életről 0-99 éves korig)

Napsütéses reggelre ébredt az erdõ. Még csillogtak a hajnali harmatcseppek a faleveleken, de a nap elég melegen sütött ahhoz, hogy néhány perc múlva felszáradjanak és már csak a fák közt futó patak vizén csillanjon meg a napsugár. Gyorsan ébredeztek az erdõ lakói. Mindenki ment a dolgára, a szokásos napi tennivalók ma sem maradhattak el. A Madarak fészket raktak és bogarakat gyûjtöttek, a Vaddisznók is ennivaló után kutatva túrták a bokrok alját, a Szarvasok és az Õzek a fák közt futkároztak, hogy izmaikat megmozgassák, a Róka vadászzsákmány után leskelõdött, a Sün pedig a reggeli újságot olvasta. Az állatok boldogan ébredtek ezen a reggelen, biztonságot adott nekik az erdõ, ahol hosszú évek óta laktak, és az, hogy pontosan tudták mit kell tenniük, hiszen napjaik ugyanabban a ritmusban teltek.

A külső-belső ragyogás titka

Ma csupa titkot osztok meg veletek:)

Ra’yoka – azaz ragyogj!

Rainbeau Mars, a ra’yoKa jóga rendszer szülőanyja. Ma már annyi féle jóga létezik, sokszor nem is értjük, hogyan lehetséges ez…igazából mindegyik rendszer az ősi, több ezer  éves tanításokból származik, azokból a tanításokból, amik 5000 évvel ezelőtt még titkos tudásnak számítottak és mesterről tanítványra szálltak csak. Ma már abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy mindenki számára elérhető ez a tudás, legalábbis annak nagyon nagy része. A ra’yoka is tehát ugyanazokra az alap jóga pozíciókra épül, mint az összes többi (a nyugaton legáltalánosabban elterjedt rendszer talán a hatha jóga), de Rainbeau beépítette azokat a tapasztalatait, amelyeket gyakorlásai során szerzett. Így lett a ra’yoka, egy az emésztésre, a méregtelenítő szervekre és a törzs izmaira erőteljesen ható jóga rendszer. A szó szabad fordításban azt jelenti – „a belső nap felragyogtatása”. A ra’yoka rendszer magában hordozza azt a dinamikus kettősséget, ami természetes formákban mindnyájunkban  ott rejtőzik. A kint és a bent, a lent és a fent, a gyors és a lassú, az erős és a lágy, a kemény és a puha, a yin és a yang.  A dinamikus folyamatos gyakorlatsor lágyan, mégis erőteljesen dolgoztatja a test teljes izomzatát, ettől már nagyon hamar szép, arányos, szálkás izomzat fejlődik. A hullámzó mozdulatsorok és bizonyos pozíciók gyakori ismétlése serkenti az emésztőrendszer működését, aktivizálja és energetizálja az emésztésért felelős idegközpontot (csakrát), a solar plexust.

Mivel immunrendszerünk állapota 80%-ban az emésztőszerveink egészségétől függ, nagyon fontos ezt a területet aktivizálni és tisztán tartani. A dinamikus gyakorlatsorral kombinált csavaró gyakorlatok serkentik a méregtelenítő folyamatokat, tisztul a nyirokrendszer, távoznak a méreganyagok. Ez a méregtelenítő folyamat is hamar meglátszik rendszeres gyakorlás esetén, simábbá, feszesebbé, bársonyossá válik a bőr, elmúlik a narancsbőr.

A ra’yoka rendszer a gyakorlatsorokkal és a megfelelő légzéstechnika segítségével fénnyel tölti fel testünket és elménket, hogy az energia, az erő, az egyensúly, a tisztaság, a harmónia, az összpontosítás, a bőség, a bátorság, a bölcsesség és a szeret tiszta csatornájává váljunk. Így ragyog fel a belső napunk, amiből képesek leszünk kifelé, környezetünkre, szeretteinkre is bőségesen napfényt szórni.

A ra’yoka mindenkinek ajánlott, teljesen kezdőként is könnyen végezhető. Különösen javasolt abban az esetben, ha valakinek emésztőszervi, alhasi megbetegedései vannak, ülőmunkát végez vagy nagyon stresszes életet él.

Kókuszgolyó a'la nyersétel

Akkor ahogy ígértem, a kókuszgolyó receptje ( kb. 15 db):

1 bögre hámozott dió
1 bögre mazsola
2 kávéskanál kakaópor
2 vanlia rúd kikapart belseje, vagy 1 kávéskanál vanília por

Nem feltétlenül szükséges, de nagyon finom ízt ad neki (igaz, ez így már nem teljesen nyersétel):
1 EK szatmári szilvalekvár (cukor nélküli)

A hozzávalókat töltsd az aprítógépbe, és addig aprítsd, amíg gyúrható állaga nem lesz.
Formálj a tenyereddel kis golyókat, majd hempergesd kókuszreszelékbe.
Tedd 15 percre a fagyasztóba, azután tálald.
Nagyon finom és nagyon egészséges! :)

Mi ez a nyersétel dili már megint és miért jó minél több nyers ételt enni? Megpróbálom röviden összefoglalni a lényegét. A szervezetben végbemenő szinte minden folyamathoz szükség van az enzimek munkájára. Az ásványi anyagok, a vitaminok, a hormonok csak enzimek jelenlétében képesek ellátni a feladataikat; az enzimek segítenek szintetizálni, összekötni vagy duplikálni teljes aminosav láncokat. A légzéshez, az alváshoz, az álmodáshoz, az evéshez, a gondolkodáshoz, az emésztéshez, a növekedéshez, a munkához, a szaporodáshoz, a szexuális élethez szükség van az enzimek munkájára. Ma már eredményesen gyógyítanak enzim terápiával számos megbetegedést. Az enzimek a ráksejtek ellenségei, mivel segítenek megakadályozni a metasztázist, vagyis a ráksejtek osztódását és riasztják az immunrendszert a védekezésre.

Az enzimtartalékaink azonban végesek. Fellépő enzimhiányos állapot számos betegség okozója lehet, mint például az allergia, bőrbetegségek, cukorbetegség vagy daganat. De jelentkezhet tipikus öregedési tünetekként is, mint a hízás, emésztési problémák, kedvetlenség és a bőr illetve az izmok rugalmasságának és feszességének elvesztése. A test sajnos nem képes egy idő után annyi enzimet előállítani, amennyire az élettani folyamatokhoz szüksége van, ezért fontos kívülről, az ételekkel pótolni. Az enzimek azonban érzékeny jószágok, 47 C fok fölé hevítve elpuszulnak (sajnos a pasztörizálással is kiírtjuk őket a természetes gyümölcslevekből, amiket palackozva lehet kapni), ezért a legjobb, ha minél több gyümölcsöt és zöldséget nyersen eszünk vagy magunk facsarjuk. Egy 5-10 napos nyersétel diéta során olyan intenzív öntisztulási és öngyógyítási folyamaton megy keresztül a szervezet, amivel a test káros elváltozásait is jelentősen megállíthatjuk, sőt visszafordíthatjuk.

Az enzimek a fiatalság elixírje. Minél több enzimet juttatunk a szervezetünkbe természetes módon, annál tovább tudnak a szerveink és az élattani folyamataink egészségesen és megfelelő intenzitással működni, így lassítható az öregedés folyamata. Ez hát a hosszú (és egészséges ) élet másik a titka a jóga mellett :)

Legyen Ünnep az ünnep...

Tegnap álltam a kasszánál a sorban, mögöttem egy fiatal ember és édasanyja rakodták a szalagra az édességeket. Mikulás ajándékot vásároltak és kicsit panaszos hangon vették tudomásul, hogy már nem kaptak kész Mikulás csomagot. "Arra akarnak minket sarkallni, hogy magunk válogassuk össze a csomagot" - mondta a srác. És még ha ez nem is fedte pontosan a valóságot, sokkal inkább az, hogy ők hagyták túl későre ezt a vásárlást, mégis amit mondott, eszembe juttatta azt az örökérvényű témát, ami Karácsony előtt gyakran foglalkoztat. Sajnálom azt a sok embert, akinek az ádventi hetek nem szólnak másról, mint a már-már pánikszerű őrült ajándék vásárlási hajszáról, ami jobban kikészíti az ember testét és lelkét, mint az ultratriatlon.

Csokoládé mousse avokádóból

Nem, nem lettem gasztroblogger:) Régi ígéretem teljesítem most, amikor közzéteszem év eleji Los Angeles-i tanulmányutam egyik kedvenc receptjét. De mielőtt megtenném, muszáj leírnom néhány gondolatot, csak hogy hű legyek önmagamhoz. A napokban úgy alakult, hogy be kellett térnem egy hipermarketbe. Évek óta nem vásárálok már ezekben a monstrumokban, jobban kedvelem a barátságos, személyes kiszolgálást a kisboltokban vagy a piacon (ezen belül is a kedvencemen, Káptalantótin, de ez majd megér egy külön bejegyzést). Szóval jobban szeretem a vásárlásaimat ezeken a helyeken intézni, ahol az áruk eredete könnyebben beazonosítható és a forrás is megbízhatóbb. De mert várnom kellett az autómra, amíg megszerelik, és a környéken máshol nem tudtam elintézni a vásárlást, így hát úgy döntöttem, legyen ez is egy tanulmány túra, csak más szemszögből. A szemüveg, amit ezúttal a szemem elé tettem, önmagam megfigyelésére irányult.

Születés

37 évvel és 12 nappal ezelőtt világra jött egy kisbaba a budapesti, XII. kerületi Sportkórház szülészeti osztályán. Édesanyja boldogan ölelte magához elsőszülött kislányát. Ugyan kisfiút vártak, aki az András nevet kapta volna, (akkoriban nem volt még divat előre tudni a baba nemét, és ők úgy érezték, kisfiú növekszik a pocakban), de ez semmilyen árnyékot nem vetett arra a forró szeretetre, ami az Édesanya szívét elöntötte, amikor először tartotta karjaiban a kicsit. Nézte, csak nézte nagy szemeit, sűrű fekete haját, pici kezecskéit. Egész lényét semmihez sem fogható meleg érzés járta át. Élete értelmet nyert azon a napon. Egy új élet vette kezdetét, amiben az Ő teste és a lelke eggyé vált egy másik élettel, egy másik emberrel, aki ugyan egyszer a maga útját kezdi majd járni, de az ezer láthatalan szál, ami ezt a két embert egy életre összeköti, sosem szakad el. Soha. Ez a nap alapjaiban változtatta meg az életét. Átélte a születés misztériumát, a teremtés csodálatos érzését, de tudta, hogy ez a csoda egyben rengeteg felelősséggel és áldozattal is együtt jár majd.  

Napi bölcsesség

“Valójában semmit sem birtokolsz, csak őrzöl egy darabig. S ha képtelen vagy tovább adni azokat, akkor azok birtokolnak téged. Bármi legyen is a kincsed, úgy tartsd a markodban, mintha vizet tartanál. Mert ha megszorítod eltűnik. Ha kisajátítod, tönkreteszed. Tartsd szabadon és örökre a tiéd marad.” (Buddha)

Üveggolyó

"Ha egy fiú megbántódott, puhánynak csúfolták. Ha egy lány dühöngött, nőietlennek és csúnyának nevezték. Alázatosan, diszkréten és tapintatosan hozzászoktunk, hogy sírjunk, amikor dühösek vagyunk, és mosolyogjunk, amikor igazából ordítani szeretnénk."(Patricia Lynn Reilly)

Van egy kis unokahúgom, három és fél  éves. Idén nyáron úgy alakult, hogy gyakran láttuk egymást. A Balatonon nyaralt a nagymamájával, én pedig majdnem minden hétvégén ott velük együtt.  Szinte minden hétvégén, mígnem úgy alakult, hogy két egymást követő hétvége kimaradt, mert más programom volt.  A következő alkalommal, amikor megérkeztem, a kis unokahúgom szaladt felém a kerti úton, széttérta a karjait és már messziről kiabálta: „Orsika, úúúúúgy hiányoztál! Úúúúúúgy szeretlek!” És már landolt is az ölemben, kis karjait a nyakam köré fonta és az arcomhoz dörgölte csupa mosoly arcát. Ilyen helyzetekben olvadnak el az anyukák, meg persze a magamfajta nagynénik is. Könnybe lábasztja valami egészen különös melegség az ember szemét.

Édesapa emlékére...

Ma éjjel 11 és 12 óra között újra teszteltem az éjszakai lánchidi érzéseimet.

Vajon tényleg a mélyből feltörő gyermekkori emlékek okozzák-e

azt a megfejthetetlenül sejtelmes és álomszerű derengést,

ami egy-egy ilyen séta alkalmával körbe leng?

Igen, azt hiszem igen.

Látom magam, ahogy 4 évesen állok a korlátnál, fejem épp a szegélyt éri,

erősen szorítom a hideg vasat

és nézem a mélyben a lábaim alatt kavargó örvényt,

ahogy kialakul majd eltűnik,

hogy pár másodperc múlva néhány méterrel odébb kavarogjon megint.

Hallom a mondókát, ahogy skandáljuk apuval:

„száraz tónak nedves partján döglött béka kuruttyol.

hallgatja egy süket ember ki a vízben lubickol…”.

Emlékszem minden lánchidi sétánkon ezt énekeltük szinte végig az úton,

ahogy átmentünk Budáról Pestre.

Óriási lapát tenyere, amivel sok száz kosarat szórt a pályán,

határozottan tartotta  puha kis kezemet.

Alig bírtam lépést tartani vele, míg ő egyet lépett, én hármat.

Miközben próbáltam helyesen fújni a mondókát,

szemem mindutalan visszatért a híd vasláncának pillérei közé,

melyeken átkukucskálva az autókat és a szemközti oldal vasszerkezetét néztem.

A lánc szorosan egymás mellé fúrt hatalmas szegecsei végtelen csodálattal töltöttek el.

Most átnézek a vaslánc felett, a távolban az arany palota magaslik.

A különbség 100 centi, 32 év és két kereszt.

Meg sok-sok mosoly, könny, napsütés és felhő.

De a lánchidi séta ma is nagyon jó.

Jógikus egoizmus

Gyakran merül fel a kérdés, hogy vajon mennyire adja fel az ember a személyiségét a párja kedvéért. Hol van az egészséges kompromisszum határa. Mert az nem kérdés, hogy egy jól működő kapcsolatban kell kötni kompromisszumokat. A nagy kérdés sokkal inkább az, hogy milyet, mennyit, mekkorát és milyen áron? Nem vagyunk egyformák és nincsen tökéletes ember. A másik hibáit eleinte észre sem vesszük. Lobog a szerelem tüze, mindent elnézünk kedvesünknek, szeretjük őt olyannak, amilyen. Aztán ahogy csökken a lobogás heve, úgy kezd el először zavarni, aztán idegesíteni egyre több olyan dolog, ami korábban fel sem tűnt. És jön a kapcsolat réme, az elvárás. Az elvárás, hogy tegyen úgy, ahogy mi szeretnénk. Hogy viselkedjen úgy, ahogy mi azt elvárjuk. És ahogy telnek az évek, úgy akarjuk egyre inkább a saját ízlésünkre alakítani, formálni, változtatni a párunkat. De kinek a játéka is ez? Nem az egónk harcol azért, hogy nekünk könnyebb és egyszerűbb legyen az életünk? Hogy úgy éljünk, ahogy azt szépen elterveztük, elképzeltük, táncoljon csak a másik úgy, ahogyan mi fütyülünk neki.

Lassan tovább élsz

Gondolkodtál-e már azon, hova vezet ez a nagy sietség? Századfordulónk tipikus jelensége lett a felgyorsult tempó, az életünknek gyakorlatilag majd minden zugába befészkelte magát. A „postafordultával” már nem napokat, hanem perceket jelent, egy napba nem 2-3, hanem legalább 10-15 tennivalót sűrítünk bele, a reggelit „gyorsan bekapjuk”, az ebédért kirohanunk és van, hogy a vacsora is egy fast food étteremből kerül ki. De merre tartunk így mi és a világ, ezzel a magunk számára is gyakran követhetetlen és kimerítő tempóval?

Mi kell a nőnek?

A napokban kellett néhány cikket írnom, gondoltam itt is megosztom ezeket a gondolatokat.

Mel Gibson zseniálisan formálja meg a nők fejébe látó és gondolataikat halló reklámszakember figuráját a „Mi kell a nőnek” című remek moziban. Hát nem erről álmodik minden nő? Az ideális férfiról, aki olvas a gondolatainkban és mindig tudja, hogy mi nők, mire vágyunk épp. Nem hogy hosszan magyarázni, de kimondani se kelljen, hogy életünk párja megértse azt, miért esik jól néha sokat beszélni, olykor azonban mélyen hallgatni, miért vágyunk olykor egy ölelésre, csak hogy tudjuk, minden rendben van. Örök klasszikus, hogy férfi és nő sosem érti meg egymást, mert a férfi a nőt, a nő a férfit akarja. És valóban másképp vagyunk összerakva mi nők és ők, a férfiak. Ez az élet nagy kihívása, rejtélye, egy örök titok, ami megfejtésre vár, és amitől néha édes, néha keserű, néha boldog, néha boldogtalan a lelkünk. De ha ez a titok nem volna, az életünk sem lenne teljes. Örök hiányérzet társulna hozzá, mert úgy éreznénk, egyik felünket valahol mégiscsak elveszítettük.

Utazás az ismeretlenbe

Az életünk olyan, mint egy állomás. Jönnek sorban a vonatok, és mi  vagy felszállunk rájuk, vagy nem. Ha nem szállunk fel, akkor a világon semmi nem történik velünk. Nem élünk. Ha felszállunk, akkor a vonat új, izgalmas tájakra utazik velünk, új világokat nyit ki előttünk. Ha pedig úgy alakul, hogy hamarabb le kell róla szállnunk, mint terveztük, akkor is maradnak az élmények, és az érzések, amiket közben ÁTÉLTÜNK. Élünk.

Pár héttel ezelőtt megpróbáltam megfesteni egy tökéletes pillanatot. Nem tudom sikerült-e úgy, ahogy szerettem volna, nehéz ezeket a pillanatokat szavakba formálni. Tele van az életünk olyan élményekkel, amiket nem könnyű és talán nem is mindig kell szavakba önteni. Sokkal inkább megélni, megtapasztalni, érezni kell. A tökéletes pillanat kapcsán kaptam egy érdekes hozzászólást. Amiért nagyon hálás vagyok, mert ráébreszett arra, hogy a gondolatmenetet félbehagytam. Jöjjön akkor most a befejezés.

A csodák olykor a lábunk alatt hevernek...

A napokban megismerkedtem a mászófallal. Életemben most először tettem rá a lábam. Az ember sok mindenre képes azért, hogy elkápráztassa a kedvesét. Ennél a romantikus hozzáállásnál csak a kíváncsiságom volt nagyobb, ami hála az égnek mindig újabb érdekes és izgalmas tapasztalások felé terelget. Fogalmam sem volt mire számítsak, de annyit tudtam, hogy fizikailag meglehetősen igénybevevő szabadidős tevékenység a mászás, különösen az alkarizmokat dolgoztatja meg. Na, gondoltam azzal csak nem lesz olyan nagy gond, hisz gyakorló jógázóként a sok "lefelénéző kutya" póznak köszönhetően az alkarizmaim elég jó erőben vannak.

Tökéletes pillanat

Vannak az életünkben olyan pillanatok, amikor nem vesszük észre az idő múlását.

Amikor megszűnik az idő, a tér, a külvilág.

Amikor a lelkünk szárnyal, lebeg, pille könnyű. 

Amikor úgy érezzük, egyek vagyunk a világmindenséggel, a nappal, a holdal és a csillagokkal és egy másik lélekkel.

Amikor a csend nem néma, hanem többet mond el, mint bármely szó.

Amikor a csendben lágy hangok szólnak egészen mélyen, a szív és a lélek legféltettebb, legpuhább fiókjában és a félhomályban fény világít, két szempár összefonódó fénye, ami úgy lobban fel egyszerre, mint a gyufa lángja.

Akkor megáll az idő.

A tökéletes pillanat olyan tökéletes és olyan időtlen, hogy amikor benne vagyunk, nem vesszük észre. Csak később jövünk rá és ismerjük fel, hogy ott, akkor csodát éltünk át.

És akkor vágyunk rá, hogy újra és újra megéljük…keressük…

Benézünk minden kő, minden virág mögé…de ezek a pillanatok, ezek a tökéletes pillanatok ritkák. De vajon miért?

Félünk tőlük?

Vagy csak nem vesszük észre?

Nézz meg egy gyermeket, amikor úgy játszik, hogy nem hallja ha szólsz hozzá. Akkor ő is ilyen tökéletes pillanatot él meg. Ne zökkentsd ki belőle.

Inkább keresd meg magadban is ezt a gyermeket és merülj el ezeknek a ritka pillanatoknak az édes, boldog csendjében.

Ha átéltél ilyet, írd le magadnak, hogy amikor nagyon mélyről kell felkapaszkodnod, legyen, amiből erőt meríthetsz.

Az életed fonalára fűzött gyöngyszemekből...a tökéletes pillanatokból.

Lent és fent

Az életünk olyan, mint egy kövekkel teleszórt út. Haladunk rajta előre, néha feltartóztat egy-egy nagyobb darab kő, néha elbotlunk egy másikban, de van, hogy a kövekre rálépve tudunk csak áthaladni száraz lábbal a víz felett.  Néha úgy érezzük, hogy legszívesebben egy nagyot rúgnánk valamelyik utunkba kerülő kőbe, amiért útban van, de minél erősebben rúgjuk meg, annál jobban fáj.

Ezek a kövek a mi tanítóink életünk útján. Eleinte kisebb darabok kerülnek elénk, de ha nem tanuljuk meg ügyesen kikerülni őket vagy átmenni felettük, akkor egyre nagyobbak gördülnek a lábaink elé. Az életünk ösvényén heverő kövek a legnagyobb tanítóink. Ilyen kő minden egyes ember, akivel találkozunk. Legnagyobb tanítóink azok az emberek, akikkel a leghevesebb érzelmi utazásainkat éljük meg. Ők hozzák el életünk legfontosabb üzeneteit és tanításait. Nem véletlenül találkozunk velük. Általuk fejlődik a személyiségünk és növeknövekszik a bölcsességünk. Ezért ahelyett, hogy a szenvedés és az önsajnálat kéjes illuminált állapotába süllyesztenénk magunkat, érdemesebb szembenézni azokkal az érzésekkel, amik egy-egy ilyen heves találkozás alkalmával eluralkodnak rajtunk, vajon mit tanítanak rólunk, nekünk. Amikor egy mély érzelmi hullámvölgy közepén vagyunk, könnyű belesüppedni az önsajnálatba és a körülményeket okolni azért, amiért szenvedünk. A fájdalom elkerülhetetlen, de a szenvedés nem. Szükségtelen. A fájdalmakat meg kell élni, utat kell adni a könnyeknek is, ha kicsordulnak, hogy megtisztíthassák az érzelmi csatornákat, hogy aztán helyet teremtsenek újra a jónak és az újnak, ami következik.

Le kell menni a mélybe, ahhoz, hogy legyen felfelé. Hátra kell mozdulni előbb, ahhoz, hogy előre indulhassunk és időről-időre be kell húzódnunk lényünk biztonságos középpontjába, hogy a legbelsőbb énünkben sugárzó napból fényt és erőt merítve újra sugározni tudjunk kifelé.

Hidd el, sokszor nagyon mélyre kell menni ahhoz, hogy aztán nagyon magasan szárnyalhass. De minden könny, amit ejtünk kristállyá válik, és a szemünkben visszatükröződő kristálycseppek a kövek közé szóródva világítanak és szórnak fényt az utunkra.

Hogyan lehet fogyni a jógával?

A napokban tették fel nekem ezt a kérdést, és szokás szerint nem tudtam egyszerűen és röviden válaszolni. Mivel az ember is és a jóga is egy igen komplex rendszer, úgy éreztem, a kérdés megválaszolásához ennek megfelelően kell hozzáállnom.
A testet ugyanis nem lehet különválasztani a lélektől.

Nincs egyik a másik nélkül - ahogy nincs fény árnyék nélkül sem úgy nincs test a lélek nélkül sem.

Mindig rácsodálkozom a magyar nyelv szépségére: EGÉSZség – egész akkor van, ha a test- a lélek- a szellem egésze harmóniában van.

A lélek betegségeitől lesz beteg a test. A hízás okai is a lélekben gyökereznek, és így nem is lehet pusztán a nemevéssel változtatni rajta.

A fogyókúrát úgy kell elképzelnünk, mintha lenyírnánk a gazt a kertünkben arra számítva, hogy soha többet nem nő már ki.

Ha meg akarunk szabadulni a gaztól, gyökerestül kell kitépnünk.

Ezért nem lehet a fogyást pusztán a nemevéssel elérni.

Az elengedés bűvészete

Csak az tud igazán szeretni, aki képes szabadnak maradni és szabadon engedni.
Úgy kezdődött, hogy ellopták az autómat...az is fájt, de a benne maradt jógapárnám, amin oktatni kezdtem, még jobban. Facsarta a szívemet napokig, sőt hetekig. Aztán egy napra eltűnt a telefonom, a kedvenc napszemüvegem, aztán a kedvesem. Na, ez most mi? - tekintettem kérdőn, felvont szemöldökkel az ég felé. Hm, csak nincs talán valami köze az elengedéshez? Valami azt súgta, jófelé keresgélek. Az ember, mégha nagyon tudatos életet is él, hajlamos bizonyos gyarlóságokat újra és újra elkövetni. Persze, hiszen ember. Jó nagy egóval. Az egó akar. Minden akar. Magának. Miközben ott a lélek, ami szabad szárnyalásra vágyik. És kevés lehúzóbb erő van számára, mint a birtoklás. A birtoklás, a lélek szárnyalásának halála. Észrevétlenül köti gúzsba a félelem, az elvesztéstől való rettegés. Az ezt is meg azt is akarom erőszakos vágya. A sóvárgás az elérhetetlen vagy a nehezen megszerezhető után. Pedig mindent megkapunk, ami a miénk, és mindig elveszítjük azt, amihez  túlságosan ragaszkodunk. Vajon miért pakoljuk tele a lelküket ezekkel a kellemetlen, nehéz érzésekkel? Vajon miért nem tudjuk elviselni a lélek csendjét, pihekönnyű szárnyalását, szabad repülését? Vajon miért?

PS: ...akkor elengedtem a telefonomat, a napszemüvegemet és a kedvesemet. Az Univerzum pedig visszaadta őket....A régi jógapárnámra pedig már nincs szükségem, mert új korszak kezdődik:)

Jógával az élet...

Más.
Könnyebb.
Elmondom, miért.Telkes Orsi vagyok, jóga oktató, annak idején kétkedő. Szerencsére kíváncsi is, így addig nem nyugodtam, míg ki nem próbáltam a nálunk akkor még újdonságnak számító jógát. Igen, leginkább kíváncsi voltam. Akkoriban egyre többet lehetett olvasni a jógáról, arról, hogy miért jó, kiknek ajánlják, de ez az egész „jógikus életszemlélet” olyan misztikusnak és kissé távolinak tűnt nekem. Aztán a kíváncsiságom és az idegeimet meglehetősen igénybe vevő munkám mégiscsak arra sarkaltak, hogy kipróbáljam, hátha mégis igaz az, amiket olvastam róla és a fáradt idegrendszerem kisimul kicsit tőle. Már az első alkalom annyira jólesett, hogy heti rendszerességgel és hatalmas lelkesedéssel kezdtem az órákra járni. Ez a lelkesedés 2002 óta tart, olyannyira, hogy időközben a hivatásommá  és az életem természetes részévé vált. Jóga oktató lettem. Az út persze nem volt ennyire gyors és egyszerű, de ez már egy másik fejezet története lesz.

Kriszta barátnőm az anyasághoz hasonlította a jógát. Elsőre talán furcsának tűnik a párhuzam, pedig igaza van. Az anyaságot is misztikum, hiedelmek, tévhitek lengik körbe, közben a világ legtermészetesebb dolga. Csakúgy, mint a jóga. Meglepődnél, ha azt mondanám, hogy már jógáztál? Legfeljebb nem tudatosan. Számos olyan dolgot teszünk – jellemzően reflexszerűen, tudattalanul – amit jógázáskor tudatosan gyakorolunk. Mondok néhány példát. Amikor egy gyerek teljesen belefeledkezve rakosgatja az építőkockákat és hiába szól hozzá az anyukája már harmadszor, ő nem hallja, nos akkor ez a gyermek teljesen a jelen pillanatban élve, csak és kizárólag egy pontra irányítva a figyelmét, gyakorlatilag meditál. Ugyanezt a meditatív állapotot éli át egy horgász, amikor kapása van. Akkor, abban az egy pillanatban, minden idegszálával a jelenben van és egy pontra fókuszál: az úszót nézi. Azt sem hallaná meg, ha a feje tetejére állna körülötte a világ. Ilyenkor a tudat, az elme mentessé válik a szokásos csapongó, száguldó gondolatokkal teli állapottól.

Mondok még egy példát. Amikor egy kiélezett, feszült szitut megoldasz, minden a helyére kerül végre, te lerogysz a székre és egy nagyot sóhajtasz. Volt már ilyen? Amikor stressz ér minket, felgyorsul a szívverésünk, kapkodva vesszük a levegőt, megfeszülnek az izmaink, adrenalin termelődik, az idegrendszer készenlétben áll, úgynevezett szimpatikus tónusba kerül. De az idegrendszer nem kedveli ezt tartósan, mert egyensúlyra törekszik, mint minden bennünk és körülöttünk, ezért mindent megtesz annak érdekében, hogy kialakítsa az ellentétes, pihentető hatású paraszimpatikus tónust. Ezt pedig egy jó hosszú kilégzéssel éri el (egy másik alkalommal majd részletesen beszélgetünk az idegrendszer, a stressz és a jóga kapcsolatáról). Szóval ez a hosszú kilégzés, amivel újra egyensúlyi helyzetbe kerül az idegrendszer, nem más, mint egy jó hosszú sóhajtás. Rémlik, ugye? Mondtam, hogy te is jógáztál már, mert igen, a jóga természetes része életünknek. Gyerekkorunkban még nem okozott gondot beülni a két lábunk közé, mi több egyenes háttal, a szánkba venni a nagylábujjunkat, vagy nagy terpeszben ülni – nézd csak meg a kisgyerekeket. Felnőttként már ez bizony komoly erőpróbát jelent.

A mi civilizált, gépesített életünk minden kétséget kizáróan rendkívül kényelmes, ugyanakkor a testünkre, a belső szerveinkre és a légzésünkre kifejezetten rossz hatást gyakorol. Fáj a hátunk, rossz a közérzetünk, emésztési problémáink vannak. Egy idő után azt vesszük észre, hogy bár mindenünk megvan, a boltban gyakorlatilag bármit meg tudunk venni, olyan dolgokat is, amikre semmi szükségünk, valami mégis hiányzik az életünkből. A boldogság? A csend? A kibillenthetetlen egyensúly? Az apró örömök, amiket felfűzhetünk életünk fonalára, mint a gyöngyöket, hogy ha majd visszatekintünk rá, szép legyen, amit látunk?

A jóga nem valami távoli, megfejthetetlen misztikum. A jóga az élet természetes része. A jóga tapasztalatokon alapuló önismereti út. A jóga nem egy sport. A jóga életforma. Az élet állandó keresés, örök tanulás. A jóga lámpást ad a kezünkbe, hogy világítsunk vele az úton, hogy fényében meglássuk azokat az apró gyöngyöket, amiket jó érzés lesz majd az emlékeink színes gyöngysorává fűzni.