Legyen Ünnep az ünnep...

Tegnap álltam a kasszánál a sorban, mögöttem egy fiatal ember és édasanyja rakodták a szalagra az édességeket. Mikulás ajándékot vásároltak és kicsit panaszos hangon vették tudomásul, hogy már nem kaptak kész Mikulás csomagot. "Arra akarnak minket sarkallni, hogy magunk válogassuk össze a csomagot" - mondta a srác. És még ha ez nem is fedte pontosan a valóságot, sokkal inkább az, hogy ők hagyták túl későre ezt a vásárlást, mégis amit mondott, eszembe juttatta azt az örökérvényű témát, ami Karácsony előtt gyakran foglalkoztat. Sajnálom azt a sok embert, akinek az ádventi hetek nem szólnak másról, mint a már-már pánikszerű őrült ajándék vásárlási hajszáról, ami jobban kikészíti az ember testét és lelkét, mint az ultratriatlon.

Bő tíz évvel ezelőtt Hamburgban éltem 15 hónapon keresztül. Az első dolog, ami ebben az akkor még számomra idegen országban különösen meglepett, az üzletek nyitvatartási rendje volt. Németországban az üzletek vasárnap zárva tartanak. Így nincs is más lehetőség, mint együtt lenni a családdal, barátokkal, nagyot sétálni az Elba partján, beülni egy kávézóba vagy akár otthon, beszélgetni, teát, kávét, habos kakaót inni és süteményt majszolni. Így telnek ott a vasárnapok, az emberek társasági és családi életet élnek, ami nem hangos zenéről, táncról, buliról, hanem az egymásra való odafigyelésről szól, az év összes vasárnapján.

Karácsony előtt pedig különösen kedvelt szokás volt úgynevezett "ádventvasárnapi sütizéseket" szervezni, amikor a barátok jártak egymáshoz, és a már feldíszített otthonokban vendégelték meg egymást karácsonyi süteményekkel, forralt borral, forró csokival. Ezek a délutánok már magukon viselték a Karácsony különleges, meghitt hangulatát a sok kis apró fénycsillaggal, gyertyafénnyel, a fahéj, a szegfűszeg és a narancs jellegzetes illatával, ünnepi terítékkel és halk, karácsonyi muzsikával.

A mai napig őrzöm ezeknek az ádventi vasárnapoknak a hangulatát és igyekszem a saját életemben is meghonosítani. Nagyon várom már a jövő vasárnapot, amikor rajtam a sor, hogy a barátaimat vendégül lássam. Kizárólag saját készítésű süteményekkel, forralt borral, forró csokival készülök és természetesen helyet kap majd egy nyersétel sütemény is, teljesen feldolgozatlan és nagyon egészséges alapanyagokból. A receptjét a következő bejegyzésemben leírom majd.

Az ok, amiért ezeket a sorokat leírtam, az nem más, mint egy angyalszárnysuhintásnyi gondolat arról, amiről a Karácsony szól. Az egyébként is rohanó világunkban pont ezeknek a napoknak kellene egy kicsit másnak lenniük. Meg kellene állni egy picit, fényt gyújtani a szívünkben, a szeretet lángját, az odafigyelés csillagát, ami a szemeinkben ha egymásra ragyog, akkor annak visszatükröződő fényében saját magunkat is megpillanthatjuk. Ha megállunk kicsit, hogy egymásra figyeljünk. Ennél nagyobb és drágább ajándék nincs. Az ajándék kifejező eszköz. A szeretetünket fejezzük ki vele, de ha a fenébe kívánjuk az egész vásárlást, a tömeget és egyáltalán az egész Karácsonyt...hol marad akkor a szeretet...?