2010. december 13., hétfő

A Nyest, a Kalapos Vargánya és az erdei Út története - 1.rész (mese az Életről 0-99 éves korig)


Napsütéses reggelre ébredt az erdõ. Még csillogtak a hajnali harmatcseppek a faleveleken, de a nap elég melegen sütött ahhoz, hogy néhány perc múlva felszáradjanak és már csak a fák közt futó patak vizén csillanjon meg a napsugár. Gyorsan ébredeztek az erdõ lakói. Mindenki ment a dolgára, a szokásos napi tennivalók ma sem maradhattak el. A Madarak fészket raktak és bogarakat gyûjtöttek, a Vaddisznók is ennivaló után kutatva túrták a bokrok alját, a Szarvasok és az Õzek a fák közt futkároztak, hogy izmaikat megmozgassák, a Róka vadászzsákmány után leskelõdött, a Sün pedig a reggeli újságot olvasta. Az állatok boldogan ébredtek ezen a reggelen, biztonságot adott nekik az erdõ, ahol hosszú évek óta laktak, és az, hogy pontosan tudták mit kell tenniük, hiszen napjaik ugyanabban a ritmusban teltek.


Nem volt ez másképp a Nyest életében sem. Már ami a ritmust illeti. Napközben rendszerint gyümölcsöt gyûjtögetett, vagy ha tanya közelébe tévedt, a baromfiudvart vette szem-és hasügyre. Ha pedig tele volt a bendõje, nagyokat hancúrozott a többi Nyesttel együtt. Sosem pihent. Éjjel aludt csak néhány órát. Nem szerette a tétlenséget, mindig csinált valamit, amolyan örökmozgó tipus volt. A mai reggelen a Nyest valami furcsa érzéssel a gyomrában ébredt. Nem az elõzõ napi pele lakoma volt a ludas, mert a szorító érzés most más volt, mint a gyomorrontáskor szokásos. De nem törõdött vele, hiszen indult a nap. Noha szívesen lustálkodott volna még egy kicsit, tudta, temérdek dolga van. Miután kimászott az odvából és körbe nézett, látta, hogy a többi állat is teszi a dolgát, pontosan úgy, ahogyan azt minden nap szokták. Elindult hát õ is a megszokott útvonalán. Egy falevelekkel teli kis erdei út vezett a Nyest odujától egy tisztásra. Az erdei út ott elágazott, és három irányba haladt tovább. Ha a dombok felé ment a Nyest, akkor az emberek tanyáihoz jutott, ahol biztos baromfi lakoma várta. Onnan még nemigen tért vissza üres gyomorral. Ha a tisztáson áthaladt a folyó felé, akkor hamarosan elérte a tanyákhoz tartozó gyümölcsöst, ami maga volt a Kánaán. Igaz egyik út sem volt teljesen veszélytelen, de már megszokta õket és tudta mire kell figyelni, honnan leselkedhet rá veszély. A harmadik út egy másik erdõbe vitte, ott még soha nem járt. Az az erdõ kívülrõl sûrûbbnek és sötétebbnek tünt, mint az, amelyikben õ lakott. Talán ezért nem vette még arra az irányt. Néha, amikor elidõzött egy picit az erdei út elején, mielõtt hazament volna, ismeretlen, nagyon szép madárénekeket hallott az erdõ belsejébõl kiszûrõdni. De a félelme erõsebb volt a kíváncsiságánál.

Nemsokára elért az útelágazáshoz. Mielõtt tovább indult volna, körbejáratta a tekintetét, magába szívta a virágok illatát. Minden ugyanúgy nézett ki, mint a többi napokon, eltekintve egy apróságtól, ami még eddig nem tûnt föl neki. A sûrû erdõbe vezetõ út elején, amerre még eddig sosem ment, állt egy Vargánya. Egy nagy, barna, Kalapos Vargánya. Ez annyira szokatlan és merõben új volt, hogy a Nyest nem bírta megállni, hogy oda ne menjen.
“ - Szia Kalapos Vargánya!“ – köszöntötte a Nyest. “ Még sosem láttalak itt.”
“ – Jó napot!” – mondta a Kalapos Vargánya. “Ó, pedig én mindig itt álltam, csak te eddig sosem vettél észre, mert mindig a másik két utat figyelted.”
A Nyest elgondolkodott, erõsen kutatott a fejében, de mégsem emlékezett rá, hogy látta volna valaha is a Kalapos Vargányát itt az útkeresztezõdésben.
“- Nem értem” – mondta a Nyest. “Mondd Kalapos Vargánya, hogyan lehet az, hogy nem vettelek észre, hiszen nagy vagy és feltûnõ, és ebben az erdõben nagyon kevés Vargánya él. Észre kellett volna vegyelek, hisz rengeteget járok erre, sõt gyakran elidõzõm egy picit itt a keresztezõdésben, mielõtt haza megyek.”
“Tudom” – válaszolta a Kalapos Vargánya, - “szoktalak látni, csak te nem láttál engem. De talán segíthetek Neked megmagyarázni, miért történhetett ez így. Gyere ülj ide a kalapom alá, hogy ne égessen a nap és beszélgessünk egy kicsit. Elmesélek Neked egy történetet, ami itt játszódott egészen közel. Hallod azokat a különös énekeket a hátam mögül?”
“Igen.” – felelte a Nyest, miközben kényelmesen elhelyezkedett a Vargánya kalapja alatt, nekidõlt a szárának és kíváncsian várta a folytatást. “Szeretem hallgatni ahogyan azok a madarak énekelnek abban az erdõben.“ 
“ Az ének, amit hallasz, nem madarak éneke. Sok-sok évvel ezelõtt történt...”

(folytatása következik)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése