Születés

37 évvel és 12 nappal ezelőtt világra jött egy kisbaba a budapesti, XII. kerületi Sportkórház szülészeti osztályán. Édesanyja boldogan ölelte magához elsőszülött kislányát. Ugyan kisfiút vártak, aki az András nevet kapta volna, (akkoriban nem volt még divat előre tudni a baba nemét, és ők úgy érezték, kisfiú növekszik a pocakban), de ez semmilyen árnyékot nem vetett arra a forró szeretetre, ami az Édesanya szívét elöntötte, amikor először tartotta karjaiban a kicsit. Nézte, csak nézte nagy szemeit, sűrű fekete haját, pici kezecskéit. Egész lényét semmihez sem fogható meleg érzés járta át. Élete értelmet nyert azon a napon. Egy új élet vette kezdetét, amiben az Ő teste és a lelke eggyé vált egy másik élettel, egy másik emberrel, aki ugyan egyszer a maga útját kezdi majd járni, de az ezer láthatalan szál, ami ezt a két embert egy életre összeköti, sosem szakad el. Soha. Ez a nap alapjaiban változtatta meg az életét. Átélte a születés misztériumát, a teremtés csodálatos érzését, de tudta, hogy ez a csoda egyben rengeteg felelősséggel és áldozattal is együtt jár majd.  

Napok óta a születés jár a fejemben. 12 nappal ezelőtt volt a születésnapom, talán ez is az oka annak, hogy a téma szinte naponta szembe jött velem. Számomra az új év kezdete sosem január elseje, hanem október 26-a, az a nap, amikor megszülettem. Az én életemnek az a kezdete. Én ezen a napon vetek számot az előző évvel és fogalmazom meg a következő évi kívánságaimat. Ez a nap mindig nagyon különleges, kicsit talán misztikus is, tele apró szertartásokkal, amikhez igen, ma már ragaszkodom. A reggeli teázás ezen a napon még lassabb és még meditatívabb. Ha meg tudom oldani, akkor nem dolgozom, helyette engedem, hogy ez a nap tényleg rólam szóljon. Jobban figyelek a belső hangomra, ha tehetem kevesebbet beszélek, és sokat vagyok a természetben. Mivel ezért a napért egy valakinek különösen hálás vagyok, mindig veszek virágot Édesanyámnak és megköszönöm neki, hogy világra hozott. Ezen a napon nem az ajándék a fontos, hanem úgy igazán megélni a nap minden másodpercét, érezni az életet, a létezést, a vér lüktetését az ereimben, a szívem dobbanását, a levegő áramlását. Magamba szívni az ősz ezer illatát és színét, eggyé válni azzal a csodálatos világgal, amiben élek. Érezni a szenderedő természetet, érezni az elmúlást, ami egyben a következő 365 napra sok új dolog születését is jelenti.  

Tegnapelőtt megszületett egy nagyon kedves, közeli barátnőm második kislánya. Újhold volt éppen. Az Újhold a legjobb időszak új dolgokat elkezdeni, elindítani, teremteni. Ez a kislány is új fejezetet nyitott szülei és nővérkéje életében. Mintha tudta volna, mikor kell érkeznie. Szombat kora reggel volt, még alig jártak autók az utakon, és 3 órával azután, hogy szülei elindultak a kórházba, már az anyukája karjaiban pihente a világra jövés kimerítő perceit. Már megint a születés.

Hetek óta tervezem az új blogom elindítását, de sosem éreztem úgy, hogy teljesen elégedett vagyok vele. Ahogy kinéz. Meg azt is éreztem, hogy még nincs itt az idő. Még nem hordtam elég ideig. Még nem fejlett eléggé ahhoz, hogy útnak indítsam. A blogomat. Vagy magamat? A születés, a teremtés csodálatos dolog, de egyben nagy felelősség is. Írtam már blogot, ismeritek, a latte-n. De ez most más. Ez az enyém, az én első saját, különbejáratú blogom. Amit viszont mostantól írni kell. Rendesen, rendszeresen. Szeretek írni, nagyon szeretek, de nem mindig megy. Ihlet kell hozzá. Ami hol van, hol meg nincs, bármennyire is szeretnék írni. De remélem, hogy az új blog, új korszakot is nyit az írásban. Mert mondanivaló mindig van. Hisz a napok tele vannak csodákkal, tanításokkal, történetekkel, csak észre kell venni őket. Azt mondja egy buddhista közmondás, hogy amire szeretettel tekintesz, az széppé válik. Tessék, így tudod magad szép dolgokkal körülvenni. És még egy gondolat, ez Paulo Coelho-tól: „ Amikor valaki megtalálja az útját, nem szabad félnie. Elég bátornak kell lennie hozzá, hogy rossz lépéseket tegyen. A csalódás, a vereség, a csüggedés, mind-mind Isten eszköze, hogy általuk megmutassa nekünk az utat.”

Én úgy érzem megtaláltam az utat. A jóga oktatását, az írást, az egészséges, tudatos életre való tanítást. Olykor engem is elfog a csüggedés, érnek csalódások, de mindig erőt ad az a rengeteg szeretet, amit kapok Tőletek, a barátaimtól, a családomtól és a tanítványaimtól. De a legtöbb erőt és bátorságot az adja, amikor látom, hogy a jóga gyakorlás és a beszélgetések mások életében is új fejezeteket nyitnak. Utat mutatnak egy boldogabb élet felé. Remélem, hogy azok a gondolatok, amik a beszélgetésekből kimaradnak, ezen a virtuális oldalon születnek majd meg. Rendszeresen. És ahogy növekszik a blogom és ismerkedünk egymással, úgy fejlődik, alakul majd olyanná, amilyenné válnia kell.

Teremteni boldogság és felelősség is egyben. Ezen elmélkedtem az elmúlt napokban, talán valahogy úgy, ahogyan 37 évvel és 12 nappal ezelőtt Édesanya is.

PS: Köszönet Iminek, Janónak és Anettnek, akik bábáskodtak a blog születésénél :-)