2010. december 8., szerda

A külső-belső ragyogás titka

Ma csupa titkot osztok meg veletek:)
Ra’yoka – azaz ragyogj!
Rainbeau Mars, a ra’yoKa jóga rendszer szülőanyja. Ma már annyi féle jóga létezik, sokszor nem is értjük, hogyan lehetséges ez…igazából mindegyik rendszer az ősi, több ezer  éves tanításokból származik, azokból a tanításokból, amik 5000 évvel ezelőtt még titkos tudásnak számítottak és mesterről tanítványra szálltak csak. Ma már abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy mindenki számára elérhető ez a tudás, legalábbis annak nagyon nagy része. A ra’yoka is tehát ugyanazokra az alap jóga pozíciókra épül, mint az összes többi (a nyugaton legáltalánosabban elterjedt rendszer talán a hatha jóga), de Rainbeau beépítette azokat a tapasztalatait, amelyeket gyakorlásai során szerzett. Így lett a ra’yoka, egy az emésztésre, a méregtelenítő szervekre és a törzs izmaira erőteljesen ható jóga rendszer. A szó szabad fordításban azt jelenti – „a belső nap felragyogtatása”. A ra’yoka rendszer magában hordozza azt a dinamikus kettősséget, ami természetes formákban mindnyájunkban  ott rejtőzik. A kint és a bent, a lent és a fent, a gyors és a lassú, az erős és a lágy, a kemény és a puha, a yin és a yang.  A dinamikus folyamatos gyakorlatsor lágyan, mégis erőteljesen dolgoztatja a test teljes izomzatát, ettől már nagyon hamar szép, arányos, szálkás izomzat fejlődik. A hullámzó mozdulatsorok és bizonyos pozíciók gyakori ismétlése serkenti az emésztőrendszer működését, aktivizálja és energetizálja az emésztésért felelős idegközpontot (csakrát), a solar plexust.

Mivel immunrendszerünk állapota 80%-ban az emésztőszerveink egészségétől függ, nagyon fontos ezt a területet aktivizálni és tisztán tartani. A dinamikus gyakorlatsorral kombinált csavaró gyakorlatok serkentik a méregtelenítő folyamatokat, tisztul a nyirokrendszer, távoznak a méreganyagok. Ez a méregtelenítő folyamat is hamar meglátszik rendszeres gyakorlás esetén, simábbá, feszesebbé, bársonyossá válik a bőr, elmúlik a narancsbőr.





A ra’yoka rendszer a gyakorlatsorokkal és a megfelelő légzéstechnika segítségével fénnyel tölti fel testünket és elménket, hogy az energia, az erő, az egyensúly, a tisztaság, a harmónia, az összpontosítás, a bőség, a bátorság, a bölcsesség és a szeret tiszta csatornájává váljunk. Így ragyog fel a belső napunk, amiből képesek leszünk kifelé, környezetünkre, szeretteinkre is bőségesen napfényt szórni.
A ra’yoka mindenkinek ajánlott, teljesen kezdőként is könnyen végezhető. Különösen javasolt abban az esetben, ha valakinek emésztőszervi, alhasi megbetegedései vannak, ülőmunkát végez vagy nagyon stresszes életet él.

1 megjegyzés: