"Anya csak egy van"

Vasárnap Anyák napja.

Tudom, hogy felnőttként (és persze gyerekként is) sokszor nehéz elviselni a szülőket, mégis elvitathatatlanul az ő érdemük, hogy a világra jöttünk és hogy az első csetlő-botló lépteink megtételekor mellettünk álltak és fogták a kezünket, hogy tudjuk, biztonságban vagyunk. Amikor betegek voltunk, anya szó nélkül felkelt éjjel, hogy borogatást hozzon, levest főzött és orvoshoz vitt. Együtt tanulta velünk a leckét, mosolygó arccal bátorított, amikor az iskolai ünnepségen verset szavaltunk, ha kellett, bármiről lemondott, hogy nekünk mindenünk meglegyen. Soha nem tudtunk olyat kérni tőle, amit ne tett volna meg. Apa szavajárása volt ez:  "mert anya csak egy van" - amikor édesanya újra és újra kitalálta a gondolatunkat, még kérnünk sem kellett, ő tudta, mit szeretnénk - mert ezer és ezer láthatatlan szállal fonódunk vele össze életünk végéig, mégha messze is vagyunk tőle. Igen, anya csak egy van és időnként hálás szívvel szorítsd meg a kezét és nyomj egy puszit az arcára, amíg teheted, mert ha már nem lesz, bármennyire is az agyadra tud menni, nagyon fog hiányozni.

Nem tud úgy szeretni a világon senki,
mint az édesanyám tud engem szeretni.
Akármit kívántam megtette egy szóra,
még a csillagot is reám rakta volna.
Mikor a faluban iskolába jártam,
rendesebb egy gyerek nemigen volt nálam.
El nem tűrte volna ő azt semmi áron,
hogy valaki nálam szebb ruhába járjon.
Éjjel - nappal őrzött mikor beteg voltam,
magát nem kímélte, csak értem aggódott.
Mikor felgyógyultam, fáradt két szemében
örömkönnynek égtek, s csókolva becézett.
Én Istenem áldd meg, őrizd az anyámat,
viszonozhassam én ezt a nagy jóságot.
Lássak a szemében boldog örömkönnyet,
ne lássam én soha búsnak, szenvedőnek.

(József Attila: Nem tud úgy szeretni)